Néhány éve már az első hónálrögtön kimentünk a domboldalba szánkózni a haverokkal.Hatalmas hóréteg fedett mindent.Ötméteres sávokat számítottunk ki, majd egyszerre siklani  kezdtünk a lejtő tetejéről.A barátaim felgyorsultak, én pedig utolsóként száguldottam.Egyszer csak éreztem hogy a levegőben vagyok, a következő pilllanatban pedig zuhanni kezdtem.Egy nagyon mély gödör tátongott a domboldal közepén, amit csaknem színűtig befedett a hó.Ahogy leértem a miniszakadék aljára, lefordultam a szánkórol, és bevertem a fejemet a fagyos földbe, ráadásul a teljes súlyommal a kezemre zuhantam.Az jutott az eszembe, hogy ott fogok megfagyni, ha néhány órán belül senki sem talál rám-a barátaim messze voltak, nem hallottak-,de aztán eszembe jutott egy jó ötlet.Föggőlegesen felálítottam a szánkót, és ráálva próbáltam felkapaszkodni a gödör nyílásának a szélére. Sikerült is, viszont a fájós kezemet is használnom kellett, és ez pokoli fájdalmat okozott.Nagy nehezen kikecmeregtem a mély kátúból, és a kezemet szorítva megkeresetem a barátaimat.Később kiderűlt, hogy nyáron kisgyerekek játszottak háborúsdit a domboldalon, és ástak maguknak egy bunkert a föld alatt-abba sikerült belezuhannom.A jobb kezem eltört és csoda, hogy nem történt nagyobb bajom.